Túra Pannonhalma–Szigetköz rejtett tájain Németh Tamás útvonalfelelőssel

A Pannonhalma–Szigetköz tájegység minden pontja egy újabb titkot rejt, amelyet csak a bringázók fedezhetnek fel igazán. Ismerjétek meg az útvonalat, annak jellegzetességeit és különlegességeit Németh Tamással, az útvonalfelelőssel.

Mutatkozz be, és mesélj a kerékpározáshoz fűződő kapcsolatodról!

Németh Tamás vagyok, az Arrabona EGTC igazgatója, és a térségfejlesztés egyik elkötelezett híve. Az aktív turizmus, különösen a kerékpározás, mindig is közel állt hozzám, hiszen a régiónk természeti adottságai kiváló lehetőségeket kínálnak erre. A napi munkám során gyakran találkozom olyan igényekkel, hogy a települések szeretnék a helyi aktív turizmust fejleszteni, és a kerékpározás ezek között mindig kiemelt szerepet kap.

A kerékpározás számomra elsősorban szabadidős tevékenység, egyfajta feltöltődés, ami segít kiszakadni a hétköznapokból. Különösen szeretek hosszabb túrákra indulni, napokat tölteni a nyeregben, és közben felfedezni a térség szépségeit.

Az Arrabona EGTC-ben hatfős csapatunkkal dolgozunk a Bringás Vándortábor program megvalósításán, és mindenki ugyanúgy hisz a kerékpározás élményközpontú és közösségépítő erejében, mint én. Bár a mindennapi teendők mellett egyre nehezebb időt találni rá, mégis igyekszünk évente közösen részt venni olyan kerékpáros programokon, amelyek inspirálnak minket – és persze mindig új ötletekkel gazdagítanak a térség kerékpáros turizmusának fejlesztéséhez.

 

Mi a kapcsolatod a területtel, illetve hogyan lettél te az útvonal felelőse?

Ahogy korábban említettem, a térségünk települései számára kiemelten fontos az aktív turizmus fejlesztése, és az Arrabona EGTC ezen a területen évek óta meghatározó szerepet játszik. Az aktív turizmus több aspektusával foglalkozunk: szervezünk kerékpáros és vízi túrákat, részt veszünk a helyi turizmus stratégiáinak kialakításában, és aktívan közreműködünk túravezetői képzésekben is.

Az elmúlt tíz év során rengeteg projektet készítettünk elő, számos helyi és országos partnerrel alakítottunk ki együttműködéseket. Ezek a tapasztalatok, valamint a személyes elköteleződésünk az aktív életmód és a természetjárás iránt tettek minket ideális jelöltté, amikor a MAKETUSZ a Vándortábor programhoz keresett felelőst a térségben.

Amikor megkerestek minket ezzel a lehetőséggel, azonnal igent mondtunk. Számunkra ez egy újabb lehetőség arra, hogy hozzájáruljunk a térség fejlődéséhez, és hogy még több embernek mutassuk meg a kerékpározás és a természetjárás élményét. Büszkék vagyunk arra, hogy ennek a kezdeményezésnek a részesei lehetünk.

 

Mesélj a kezdetekről – hogyan alakítottátok ki az útvonalat? Mik az útvonal jellemzői? Mik a kihívások?

Az útvonal kialakításánál célunk az volt, hogy a Pannonhalma és a Szigetköz közötti térséget összekapcsoljuk, hiszen korábban nem létezett ilyen program, amely ezt a két gyönyörű, mégis eltérő tájegységet egybefűzte volna. A Vándortábor struktúráját követve és a fiatalok igényeit figyelembe véve állítottuk össze az útvonalat, hogy izgalmas, kihívásokkal teli, mégis élvezhető élményt nyújtsunk.

Az első három nap dombos vidéken vezet keresztül, ahol a résztvevők megismerhetik a Pannonhalma környéki lankák szépségét – és persze az ezzel járó fizikai kihívásokat is. A harmadik nap a legmegterhelőbb: a visszajelzések szerint ez az a szakasz, amely igazán próbára teszi a csapatokat. Itt meredek dombokkal, kavicsos töltésekkel és – ha esik – sáros útszakaszokkal találkozhatnak, ráadásul ez a leghosszabb táv is a tábor során.

A tábor második felében a Szigetköz sík terepei várják a résztvevőket, ahol a természet nyugalma és a Mosoni-Duna közelsége adja az élmény fő forrását. Itt, ha az időjárás engedi, lehetőség van felfrissülni a vízben, ami a csapatok kedvence. Az ötödik nap különösen emlékezetes: egy rövid bringázás után a gyerekek kenuval eveznek a Gazfői-Duna ágon, ami mindig nagy sikert arat.

Az útvonal megtervezése során többször bejártuk a lehetséges szakaszokat, hogy a legbiztonságosabb és legélvezetesebb változatot választhassuk ki. Az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a térségben korábban nem volt jelentős aktív kerékpáros turizmus. Ezért nagy hangsúlyt kellett fektetnünk a háttérinfrastruktúra fejlesztésére: a szervizek, szolgáltatók és helyi vállalkozások edukációjára, hogy a tábor minden szempontból a megfelelő színvonalon valósulhasson meg.

Büszkék vagyunk arra, hogy ezzel az útvonallal nemcsak a fiatalokat hozhatjuk közelebb a természethez, hanem hozzájárulhatunk a térség turizmusának hosszú távú fejlődéséhez is.

Milyen egyéb programok és lehetőségek várnak a Vándorokra?

A kerékpározás mellett a Vándorokat számos izgalmas program és lehetőség várja, amelyek még emlékezetesebbé teszik a táborozás élményét. A természetkedvelők élvezhetik a térség gyönyörű természetes vizeit, amelyek ideálisak fürdőzéshez és pihenéshez, de kihívást is jelenthetnek a kilátók meghódításakor. A nyúli, ravazdi és pannonhalmi kilátók lenyűgöző panorámát nyújtanak a tájra, és kihagyhatatlan pontjai az útvonalnak.

A tábor kulturális oldala is gazdag élményeket kínál. A résztvevők felfedezhetik Győr barokk belvárosának történelmi utcáit és Béla király legendáját, megismerkedhetnek a pannonhalmi bencés szerzetesek életével és a Szigetköz hagyományos mesterségeivel. A kerékpártúra mellett különleges vízi élmények is várják őket: egy izgalmas kitérő során a Gazfői-Duna ágon kenuzhatnak, ami mindig a tábor egyik legnépszerűbb programja.

A történelmi és kalandos kedvűek számára a Tényőn található atombunker felfedezése igazi különlegesség. Egy bunkertúra keretében bepillantást nyerhetnek a Sokorói-dombvidék rejtett világába, amely egyszerre izgalmas és tanulságos.

Ezenkívül a térség számos helytörténeti gyűjteménye, emlékhelye és kiállítása várja az ide látogatókat, amelyek bemutatják a régió gazdag történelmét és kultúráját. A Vándortábor nemcsak a kerékpározásról szól, hanem egy olyan átfogó élményt nyújt, amely ötvözi a természetjárást, a történelmet, a kultúrát és az aktív kikapcsolódást.

 

Milyenek a gyerekek visszajelzései?

Amikor az utolsó napon a gyerekek visszaérkeznek és begurulnak a raktárhoz, az első kérdésünk mindig az: ‘Na, milyen volt?’ A válasz szinte mindig ugyanaz: ‘Fárasztó, de nagyon jó!’ Ezután pedig elkezdődik a lelkes beszámoló, ahol egymás szavába vágva mesélik, mi minden történt velük az egy hét alatt. A történeteikből és az arcukról sugárzó örömből azonnal látszik, hogy mennyire különleges élményeket szereztek.

Nagyon inspiráló látni, hogy egy hét alatt mennyire összekovácsolódik a csapat. A gyerekek kiszabadulnak a digitális világból, és felfedezik, mire képesek valójában. Sokuk számára ez az első alkalom, hogy ilyen fizikai és mentális kihívásokkal szembesülnek, és az eredmény szinte mindig ugyanaz: mosolygó, büszke gyerekek, akik talán kicsit másképp tekintenek magukra, mint a tábor elején.

Persze kritikát is kapunk – és ezekből mindig tanulunk. A legtöbben a szúnyogokat, vagy éppen a kavicsos töltést említik negatívumként. Ezekre igyekszünk odafigyelni, de tudjuk, hogy ezek is a tábor részét képezik, és sokszor utólag már ezek is a kaland részeivé válnak a gyerekek szemében.

A legfontosabb azonban az, hogy látjuk, mennyire megérinti őket ez az élmény, és ez motivál minket is, hogy évről évre újra megszervezzük. A sok mosolygó arc és a lelkes beszámolók mindig emlékeztetnek arra, hogy miért csináljuk ezt.

 

Lesz bármilyen változás a 2025-ös Bringás Vándortáborban?

A 2025-ös Bringás Vándortáborban néhány izgalmas változásra számíthatnak a résztvevők, hiszen folyamatosan igyekszünk fejleszteni és még élvezetesebbé tenni az élményt. Mivel viszonylag új útvonal vagyunk – 2024 volt az első szezonunk –, az eddigi visszajelzések alapján több ponton is finomhangoljuk a programot.

Az egyik legjelentősebb változás a legnehezebbnek ítélt napot érinti: ezen a szakaszon a távot rövidítjük, hogy a gyerekek számára könnyebben teljesíthető legyen. Ezért 2025-ben a második napi szálláshely Tápról Ravazdra kerül át. Ezen kívül a külterületi úthálózaton végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően biztonságosabbá és kényelmesebbé tudjuk tenni ezt a szakaszt.

Egy másik fontos fejlesztési irány a fakultatív programok bővítése és színesítése. Ehhez már megkezdtük az együttműködést a helyi településvezetőkkel, akik számos új ötlettel és lehetőséggel járulnak hozzá a tábor programjához. Célunk, hogy a résztvevők még több élményt és helyi értéket ismerhessenek meg, miközben továbbra is megmarad a kerékpározás és a természetjárás központi szerepe.

Az ilyen változtatások nemcsak a táborozók kényelmét és élményeit növelik, hanem a helyi közösségek bevonását és a térség turizmusának fejlesztését is elősegítik. Izgatottan várjuk, hogy a 2025-ös szezon újításait a gyakorlatban is kipróbálhassuk!

 

Hogyan tudnak a gyerekek felkészülni a táborra?

A Bringás Vándortáborra való felkészülés néhány egyszerű lépéssel sokkal gördülékenyebbé és élvezetesebbé tehető. Elsőként érdemes kicsit edzeni indulás előtt. Nem kell komoly sportteljesítményre gondolni, de egy-két hosszabb biciklitúra segíthet felkészülni a napi távokra és a tábor fizikai kihívásaira.

A tábor egyik különlegessége, hogy nincs csomagszállítás, így mindenki maga viszi a felszerelését. Ezért kiemelten fontos a tudatos pakolás. A könnyű csomag nagy előny, ezért javasoljuk, hogy csak a legszükségesebb dolgokat hozzák magukkal. Számos tanulságos és vicces példát láttunk már a túlpakolásra – például a ‘hajvasaló szerintem maradjon’ mára már szállóige lett nálunk! Ehelyett inkább funkcionális ruházatot érdemes hozni, ami könnyen kimosható, gyorsan szárad, és ezzel csökkenthető a csomag súlya.

A biztonság és kényelem érdekében azt javasoljuk, hogy mindenki hozzon saját sisakot, amennyiben lehetséges. Emellett egy napszemüveg és naptej szintén elengedhetetlen társak egy bringatúrán, hiszen az időjárásnak való kitettség komoly kihívás lehet.

A megfelelő előkészületek nemcsak a táborozók kényelmét növelik, hanem abban is segítenek, hogy teljes mértékben kiélvezhessék a kalandot. A jól átgondolt felkészülés az első lépés egy felejthetetlen tábori élményhez!

Meg tudsz osztani egy kedvenc emléket?

Az egyik legkedvesebb emlékem a táborból a vízitúrákhoz kötődik, ahol közvetlenül találkozhattam a csapatokkal, és részese lehettem az élményeiknek. A Gazfői-Duna ágon való evezés mindig különleges élmény: a természet csendje, a víz csillogása és az együtt evezés harmóniája mindenkit elvarázsol.

Különösen emlékezetes volt egy alkalom, amikor egy csoporttal indultunk útnak, és a gyerekek között több olyan is volt, aki először ült kenuban. Eleinte látszott rajtuk a bizonytalanság – sőt, a pedagógusok közül is volt, aki aggódva figyelte az indulást. De alig telt el egy óra, és már mindenki felszabadultan élvezte a vízen töltött időt, nevetések és vidám kiáltások visszhangoztak a folyóparton. A legnagyobb öröm számomra az volt, amikor a legfélősebb gyerekek is magabiztosan eveztek, és büszkén mesélték a nap végén, hogy mennyire élvezték az evezést.

Nem véletlen, hogy a visszajelzések alapján az evezős nap a tábor abszolút kedvence – legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről. Ez a program nemcsak szórakoztató, hanem valódi összekovácsoló élményt nyújt, miközben közelebb hozza a résztvevőket a természethez és egymáshoz is. Ezek a pillanatok emlékeztetnek arra, miért is érdemes évről évre megszervezni ezt a tábort.

 

Miért érdemes szerinted Bringás Vándortáborba menni?

A Bringás Vándortábor egy hatalmas kaland, amely tele van élményekkel, kihívásokkal és felfedezéssel. Ez az a program, ahol valóban kimozdulhatsz a komfortzónádból: csodás tájakon tekerhetsz, megismerheted saját határaidat, és közben egy összetartó csapat részévé válhatsz. Ez nemcsak közösséget épít, hanem önállóságra is nevel – hiszen minden nap új helyzeteket kell megoldani, új tájakat kell felfedezni, és közben felejthetetlen emlékeket gyűjtesz.

És miért érdemes a Pannonhalma–Szigetköz útvonalat választani? Mert ez a tájegység egyszerre kínál lenyűgöző természeti szépségeket és gazdag történelmi, kulturális értékeket. A Pannonhalmi Apátság ikonikus tornyai, a Szigetköz vadregényes vízi világának kanyargó ágai, a régió különleges növény- és állatvilága mind felfedezésre várnak. Az útvonal minden pontja egy újabb titkot rejt, amelyet csak a bringázók fedezhetnek fel igazán.

És persze, ott van a mi lelkes csapatunk is, akik mindent megtesznek azért, hogy ez a tábor életre szóló élményt nyújtson. Egy Bringás Vándortábor nemcsak egy hét kalandot jelent – sokkal inkább egy olyan tapasztalatot, amelyből éveken át töltekezhetsz.

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!