Kerékpáros túra a mesés Matyóföld szívéből: Bükkalja-Tisza-tó vándortábor
A Bükkalja-Tisza-tó környéke már önmagában is egy kalandos úti cél, de a helyi Vándortábor igazi életre szóló élményeket kínál a résztvevők számára. Tóthné Márton Gabriella, az útvonal felelőse, mesél a program különlegességeiről, a látványosságokról és a 2025-ös tervekről, amelyek még gazdagabb élményeket ígérnek a kerékpáros kalandoroknak.
Kérlek mutatkozz be, és mesélj a kerékpározáshoz fűződő kapcsolatodról!
Tóthné Márton Gabriella vagyok, a Kontakt Szervezetfejlesztő és Tanácsadó Kft. ügyvezetője, valamint a turizmus üzletágért felelős vezetője, illetve a 2024-ben debütált Bükkalja-Tisza-tó útvonalfelelőseként is dolgozom. A kerékpáros turizmussal akkor kerültem szorosabb kapcsolatba, amikor a BalatonBike365 program keretében kerékpáros túravezető-képzéseket szerveztek, és én tartottam a kommunikációs kompetenciafejlesztő tréningeket a leendő túravezetők számára.
Magánemberként is gyakran kerékpározom, évente néhány alkalommal tekerek, főként a Tisza-tó és a Balaton környékén. Számomra a kerékpározás közösségi, családi élmény.
Mi a kapcsolatod a területtel, és hogyan lettél az útvonal felelőse?
Mezőkövesdi vagyok, itt születtem, és igazi lokálpatriótának tartom magam. Éveken át dolgoztam a helyi idegenforgalmi egyesületben, ahol azon fáradoztunk, hogy a város és környezete vonzó célpont legyen a turisták számára. Sokat járom a térséget turistaként is, és szeretném megmutatni a helyi értékeket. Ez a szemlélet vezetett az útvonal kialakításához is.
Milyen szempontok vezéreltek az útvonal kialakításakor?
Az útvonal megtervezésénél igyekeztem azokat a különleges természeti és kulturális értékeket bemutatni, amelyek a Tisza-tó környékén találhatók. Mezőkövesd és a Bükk, valamint a Tisza-tó közvetlen közelsége lehetőséget ad arra, hogy a túrázók mindkét tájegységet felfedezhessék: a hegyvidéket és a síkságot egyaránt.
A kijelölt útvonalat úgy alakítottuk ki, hogy az élvezetes legyen, ugyanakkor ne terhelje meg túlságosan a résztvevőket. Mivel a kerékpározás egy dinamikus, de nem mindenki számára könnyű tevékenység, figyelembe vettük, hogy a napi távolság ne haladja meg az 50-60 kilométert. Először a nehezebb szakaszok szerepeljenek, így a túra elején a hegyek irányába indulunk, ahol a terhelés nagyobb. Bár a szintkülönbség nem túl drámai, több erőfeszítést igényel. Ezután következnek a könnyebb részek, így a gyerekek is jobban felkészülnek a következő kihívásokra. A túrázók a hegyek lábánál felfedezhetik a szép panorámát, és ha szeretnének, akkor a terepen emelkedőkkel tarkított szakaszokat is választhatnak, de mindig figyeltünk arra, hogy a túrák élvezhetőek és kényelmesek maradjanak.
Törekedtünk arra is, hogy a természeti és kulturális látnivalók jól illeszkedjenek egymáshoz. Célunk az volt, hogy a hagyományokat, népművészetet és kézműves mesterségeket megismertessük a résztvevőkkel. Emellett igyekeztünk a természeti értékeket és a kerékpározás élményét ötvözni. Több helyen a napi programok végére fürdési lehetőségeket is beiktattunk, hiszen a gyerekek számára ez fontos kikapcsolódási lehetőség, különösen a forró nyári napokon.
Milyen programok várnak még a Vándorokra a táborban?
Az útvonal egyik kiemelt állomása Mezőkövesd, ahol a matyó kultúra – mint UNESCO világörökségi érték – bemutatása kiemelt szerepet kapott. Nemcsak áthaladunk a városon, hanem lehetőséget biztosítunk a résztvevőknek, hogy mélyebben megismerkedjenek a matyó hagyományokkal, a népművészettel és a kézműves mesterségekkel.
Az útvonal tervezésekor arra is ügyeltünk, hogy ne csak a kerékpározás, hanem különféle múzeumok és természeti látnivalók is szerepeljenek, ahol a gyerekek átfogó képet kaphatnak a történelmi és természeti örökségről. Az aktív élmények és tapasztalás mellett az hagyományosabb oktatás is fontos szerepet kapott, így például Suba-lyuk barlangnál a gyerekek nemcsak megismerkednek az ősember életével, hanem azt is megtanulják, milyen növények találhatók a környéken.
A program összeállításánál pedagógusként és a gyerekekkel való munkában szerzett tapasztalataim alapján az volt a célom, hogy olyan élményeket kínáljunk, amelyek életre szólóan meghatározóak lesznek számukra. Így a kerékpározás mellett olyan különleges elemeket is beépítettünk, mint egy bátorságpróba az erdő közepén. Az volt a célom, hogy a program ne legyen túlzsúfolt, hanem elegendő időt biztosítson a gyerekeknek az élmények valódi átélésére. Minden napra jut izgalmas látnivaló és tevékenység, de nem túl sok, így nem terheli meg őket. Esténként pedig lehetőség van közösségépítésre: focizásra, számháborúra, kártyázásra, vagy egyszerűen lazításra, hogy a gyerekek pihenve, feltöltődve élvezhessék a tábor minden pillanatát.
Az utolsó napokra is figyelmesen összeállított programot kínálunk, ahol a gyerekek például a Tisza-tavon evezhetnek, így szoros kapcsolatot alakíthatnak ki a természettel, miközben új, izgalmas élményekben lehet részük.
Milyen visszajelzéseket kaptatok a gyerekektől?
Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Jó érzés látni, amikor csillogó szemű gyerekek távoznak, és könnyezve ölelgetik a túrakísérőket. Az útvonal és a program sikerét az is bizonyítja, hogy minimális változtatásokkal fog megvalósulni jövőre is az útvonal. Olyan emlékeket és élményeket tudtunk nyújtani, amelyek életre szólóak. Például a kaptárkövek látogatása vagy a Tisza-tavi Ökocentrum felfedezése, ami Európában is egyedülálló, vagy a Mezőgazdasági Gépmúzeum is mind-mind felejthetetlen pillanatokat nyújtott a résztvevők számára.
A 2025-ös évben tervezzük, hogy még több fakultatív programot kínálunk, hogy a csoportok igényeiknek megfelelően tölthessék el szabadidejüket. Többféle kézműves foglalkozás közül választhatnak, és például eldönthetik, hogy szeretnének-e meglátogatni egy-egy látogatóközpontot.
Végezetül, hogyan tudnak a gyerekek felkészülni a túrára?
Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek csapatban kerékpározzanak. A hegyvidéki útvonal miatt fontos, hogy a gyerekek rendelkezzenek alapvető kerékpáros tudással, és a KRESZ ismeretét készségszinten alkalmazni tudják. Mivel a táborok hegyvidéki területeken és tavak mentén zajlanak, érdemes felkészülniük a szúnyogokra és más kisebb állatokra is. Különösen a szúnyogok lehetnek problémásak, hiszen az időjárás kedvez nekik, és idén különösen sok volt belőlük. A gyerekeknek érdemes szúnyogvédő hálót hozniuk, és napsütés ellen is fontos, hogy megfelelő fényvédőt alkalmazzanak.
A táborba való felkészüléshez minden információt elküldünk előzetesen, és egy online megbeszélést is tartunk a tábor előtt a pedagógusoknak, ahol válaszolunk az egyéni kérdésekre, és elmondjuk, hogy mit hozzanak magukkal, hogyan csomagoljanak, és mire készüljenek a terepviszonyok szempontjából. Így tudjuk a leginkább segíteni a felkészülést, és biztosítani a zökkenőmentes tábori élményt.
Impresszum
MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002
Kapcsolat
BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu