Hasznos információk

A Kerékpáros Osztálykirándulás

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, a Maketusz 2018 óta valósítja meg a nyári szünetekben a BringásVándor Programot. A program a kezdetektől nagy sikernek örvend, 2023-ban 13 útvonalon, közel 5000 fő vett részt a 7 napos kerékpáros túrákon. A bringás vándortáborok sikerén felbuzdulva, idén először, egy- valamint háromnapos kerékpáros osztálykirándulásokat is meghirdetett a Maketusz.

A kerékpáros osztálykirándulások célja, hogy felejthetetlen élményekkel és a biciklizés szeretetével gazdagítsa a diákokat.

Az egynapos osztálykiránduláson igénytől függően 30-60 kilométeres, kerékpártúrán vesznek részt a diákok. Útközben lehetőség van látnivalók megtekintésére, programok igénybevételére, fürdésre, pihenésre. A bringás osztálykirándulásokat úgy terveztük meg, hogy biztonságos és kiépített kerékpárutakon lehessen haladni, vagy, ahol ez nincs, ott kifejezetten kis forgalmú utakon vagy kerékpározható földutakon, töltéseken lehet tekerni. A csoportok számára jó minőségű kerékpárt, sisakot, láthatósági mellényt, defektjavító készletet, valamint pótalkatrészeket biztosítunk, hogy az élményt ne gátolja technikai akadály.

Az egynapos osztálykiránduláshoz ajánljuk önköltségen túravezető igénybevételét, aki helyismeretével és kerékpáros tapasztalataival irányítja a csoportot és segít technikai probléma esetén. Valamint van lehetőség az egy napos kerékpártúrákat szállással, étkezéssel és további programokkal kiegészítve, háromnapos kerékpáros osztálykirándulásként megrendelni az osztalykirandulas@maketusz.hu e-mail címen.

Jelentkezők köre, kísérők

Általános iskola felső tagozatos és középiskolai osztályok, valamint gyermekközösségek (sportegyesületek, cserkész csapatok, regnumi közösségek) jelentkezését várjuk, körülbelül 12-19 (150 cm fölötti magassággal) éves kor között. Csoportlétszám: 15-40 fő.

Kísérők

A csoport létszámától függően 30 főig 2 fő, 30 fő felett 3 fő kísérő szükséges. A kísérők feladata végig vezetni a csoportot az előre kijelölt útvonalon GPX-ben megkapott térkép segítségével. Az ingyenes program keretében túravezetőt nem tudunk biztosítani, de igény esetén, vagy amennyiben nem rendelkezik a csoport megfelelő számú kísérővel, költségtérítéssel ez a szolgáltatás is megrendelhető.

A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

A jelentkezés ideje és módja

Az egynapos ingyenes kerékpáros osztálykirándulásokra a 2024. augusztus közepétől lehet jelentkezni a tanév folyamán folyamatosan a sport43.hu oldalán, az helyszín kiválasztása után a regisztrációs felületen.

Díjak, szolgáltatások

Az egynapos osztálykirándulások ingyenesek, a háromnapos osztálykirándulások részvételi díja helyszínenként változó.

Az egynapos osztálykiránduláshoz biztosítunk:

Kerékpárt, bukósisakot, útvonal ajánlatokat, defektjavító készletet életre szóló élményeket.

Ezen felül önköltségesen választható, kiegészíthető:

  • Helyismerettel rendelkező, felkészült túravezető
  • Szállással, étkezéssel és további programokkal

A részvételi díj NEM tartalmazza az útiköltséget, az idegenforgalmi adót (IFA), a külsős programok és belépőjegyek árát, amennyiben vannak ilyenek.

Háromnapos osztálykirándulás esetén

Csoportonként – függetlenül a résztvevők létszámától – a 2 táborvezetőnek nem kell részvételi díjat fizetnie. Igény esetén a résztvevők számára van mód baleset- és felelősség biztosítás kötésére. A normál, vegetáriánus, laktózmentes, gluténmentes, glutén- és laktózmentes étrendektől eltérő igényeket nem tudunk kiszolgálni.

Jelentkezés három napos túráinkra

Jelentkezési és fizetési feltételek
• Az előzetesen egyeztetett turnus-időpont, opciós foglalásnak minősül, melytől mindkét fél eltérhet a véglegesítésig.
• A háromnapos osztálykirándulás foglalásának véglegesítéséhez, szükség van a pontos létszám megjelölésére, a számlázási adatokra valamint egy Sport43-as regisztrációra és időpont foglalásra. Ezek megadásához egy googl kérdőívet küldünk, melynek kitöltésére 7 nap áll rendelkezésre. Amennyiben a kérdőív nem kerül kitöltésre az opciós foglalást töröljük.
• Az adott turnus-időpont opciós lefoglalása és a megkapott kérdőív kitöltése után, a Maketusz díjbekérőt állít ki a jelentkező részére 90.000 Ft foglalóról, melyet 7 napon belül be kell fizetni, ez biztosítja az adott turnus biztos foglalását. Ha a foglaló egy héten belül nem érkezik meg a megadott számlára, a jelentkezést törüljük.
• A turnus időpontja előtt 21 nappal a Maketusz kiállítja a létszámnak megfelelő díjbekérőt a fennmaradó összegről, melynek legkésőbb a túra előtt 14 nappal kell megérkeznie számlánkra. A létszám módosítására a túra előtti 14. napig van lehetőség, írásos formában.

Lemondási feltételek
• Lemondás esetén a foglalót nem áll módunkban visszautalni.
• Egy-egy résztvevő lemondását, vagy plusz résztvevő jelentkezését az indulás előtti 14. napig tudjuk elfogadni. Ezt követően a részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni.
• Az adatok valóságtartalmát a Maketusz ellenőrizheti.
• Az esetleges változásokról, létszám módosításról a Maketuszt minden esetben írásban, az osztalykirandulas@maketusz.hu e-mail címen kell értesíteni.

Kapcsolattartás

Három napos kirándulás esetén: szállást, étkezést, programot érintő kérdésekben a helyi kapcsolattartóval kell felvenni a kapcsolatot – az egyes osztálykirándulások leírásában vannak feltüntetve az elérhetőségek.

Egy napos ingyenes osztálykirándulásokkal illetve fizetéssel, számlázással kapcsolatban:

Sport43 felülettel, jelentkezéssel kapcsolatos kérdések:

    Impresszum

    MAKETUSZ
    9700 Szombathely,
    Berzsenyi D. tér 1.
    Iroda: 1124 Budapest,
    Apor Vilmos tér 20.
    Adószám: 18877410-1-18
    Email: info@maketusz.hu
    Telefon: +36 20 515 5002

    Kapcsolat

    BringásVándor
    bringasvandor@maketusz.hu
    Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
    Osztálykirándulás
    osztalykirandulas@maketusz.hu
    Képzés
    info@bringasuli.hu

    Iratkozz fel a hírlevelünkre!